Korondi kockás váza - két változatban
Korond egy erdélyi falu a mai Romániában, Hargita megyében.
A Sóvidék legnevezetesebb települése, iparművészeti, idegenforgalmi és művelődési központja.
Atyha, Kalonda, Pálpataka és Fenyőkút települések tartoznak hozzá.
Korond nagyközség, a Küküllő dombvidék, és a Hargita hegyvonulatnak a
nyugati lábánál elterülő fennsík határán, a Firtos hegy aljában, a
Korond vize mellett fekszik.
Hargita megye közép-nyugati reszén terül el.
A szűkebb tájegység neve Sóvidék, amely magába foglalja Korond és Parajd községeket, és Szováta várost.
Korondon a fazekasságnak ősi hagyományai vannak, sokan Európa egyik legjelentősebb fazekas központjának tartják.
A fazekasság a középkortól nőtt iparággá.
Az első írásos adat a fazekasságról 1613-ból származik, amikor az udvarhelyi fazekas céh kontárkodással vádolja a korondiakat.
A korondiak a máz nélküli edényeknek is sokféle változatát
készítették, melyek jól bevált főzőedények voltak az akkori cserepes
tűzhelyeken.
Fazekasok mindig nagy számban éltek.
Számuk az évek folyamán általában 100-400 között változott.
Ma 600 körül van az ipari engedéllyel rendelkező fazekasok száma.
A Korondon alkalmazott népi fazekas-technologia mozzanatai:
Az anyag korongolása (edénytest
elkészítése)
Szikkasztás
Kaolinnal való leöntés (engobozás)
Karcolás, csíkozás vagy festés
(díszítés) - főleg szaruírókával
Égetés (mázas edényeket)
elkészítése)
(díszítés) - főleg szaruírókával
http://www.szekelyfoldiinfo.ro
Korondi kockás váza - két változatban
- Gyártó: Korondi Kerámia
- Cikkszám: korondi
- Készlet információ: Rendelhető
-
1,950 Ft
- Nettó: 1,535 Ft
Lehetséges opciók
Kapcsolódó termékek
Korondi leveses tálka - piros
Korondi leveses tálka - pirosKorondi leveses tálka - kékKorond egy erdélyi falu a mai Romániában, Ha..
2,690 Ft Nettó: 2,118 Ft
Korondi leveses tálka - színes
Korondi leveses tálka - színesKorondi leveses tálka - kékKorond egy erdélyi falu a mai Romániában, H..
2,690 Ft Nettó: 2,118 Ft
Korondi szalveta tartó - piros
Korondi szalveta tartó - pirosKorondi leveses tálka - kékKorond egy erdélyi falu a mai Romániában, H..
1,790 Ft Nettó: 1,790 Ft
Korondi mézes csupor - három változatban
Korondi mézes csupor - három változatban Korondi leveses tálka - kékKorond egy erdé..
3,490 Ft Nettó: 2,748 Ft
Korondi mintás váza - három változatban
Korondi mintás váza - három változatban Korondi leveses tálka - kékKorond egy erdélyi falu a m..
1,950 Ft Nettó: 1,950 Ft
Korondi tányér - 16cm
Korondi tányér - 16cm Korond egy erdélyi falu a mai Romániában, Hargita megyében.A Sóvidék legneveze..
1,990 Ft Nettó: 1,567 Ft
Korondi bögre szet 01
Korondi bögre szet 016db bögre, hozzá tartozó 6db kistányérral,Korond egy erdélyi falu a mai Romániá..
17,500 Ft Nettó: 13,780 Ft
Korondi Kaspó - Több színben
Korondi Kaspó - Több színbenE4redeti Korondi kézműves termék, nincs két azonos darab.Mérete 27..
9,900 Ft Nettó: 9,900 Ft
Címkék: Korondi kerámia