Korondi hamutál - három változatban 

Korond egy erdélyi falu a mai Romániában, Hargita megyében.

A Sóvidék legnevezetesebb települése, iparművészeti, idegenforgalmi és művelődési központja.

Atyha, Kalonda, Pálpataka és Fenyőkút települések tartoznak hozzá.

Korond nagyközség, a Küküllő dombvidék, és a Hargita hegyvonulatnak a nyugati lábánál elterülő fennsík határán, a Firtos hegy aljában, a Korond vize mellett fekszik.

Hargita megye közép-nyugati reszén terül el.

A szűkebb tájegység neve Sóvidék, amely magába foglalja Korond és Parajd községeket, és Szováta várost.

Korondon a fazekasságnak ősi hagyományai vannak, sokan Európa egyik legjelentősebb fazekas központjának tartják.

A fazekasság a középkortól nőtt iparággá.

Az első írásos adat a fazekasságról 1613-ból származik, amikor az udvarhelyi fazekas céh kontárkodással vádolja a korondiakat.

A korondiak a máz nélküli edényeknek is sokféle változatát készítették, melyek jól bevált főzőedények voltak az akkori cserepes tűzhelyeken.

Fazekasok mindig nagy számban éltek.

Számuk az évek folyamán általában 100-400 között változott.

Ma 600 körül van az ipari engedéllyel rendelkező fazekasok száma.

A Korondon alkalmazott népi fazekas-technologia mozzanatai:

  • Az anyag korongolása (edénytest
       elkészítése)
  • Szikkasztás
  • Kaolinnal való leöntés (engobozás)
  • Karcolás, csíkozás vagy festés
       (díszítés) - főleg szaruírókával
  • Égetés (mázas edényeket)
  •  (http://www.szekelyfoldiinfo.ro )                                                        

    Írjon véleményt a termékről

    Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!
        Rossz           Jó

    Korondi hamutál - három változatban

    • Gyártó: Korondi Kerámia
    • Cikkszám: korondi
    • Készlet információ: Rendelhető
    • 1,390 Ft

    • Nettó: 1,094 Ft

    Lehetséges opciók


    Kapcsolódó termékek

    Korondi leveses tálka - piros

    Korondi leveses tálka - piros

    Korondi leveses tálka - pirosKorondi leveses tálka - kékKorond egy erdélyi falu a mai Romániában, Ha..

    2,690 Ft Nettó: 2,118 Ft

    Korondi leveses tálka - színes

    Korondi leveses tálka - színes

    Korondi leveses tálka - színesKorondi leveses tálka - kékKorond egy erdélyi falu a mai Romániában, H..

    2,690 Ft Nettó: 2,118 Ft

    Korondi mézes csupor - három változatban

    Korondi mézes csupor - három változatban

    Korondi mézes csupor - három változatban   Korondi leveses tálka - kékKorond egy erdé..

    3,490 Ft Nettó: 2,748 Ft

    Korondi fali párologtató - három változatban

    Korondi fali párologtató - három változatban

    Korondi fali párologtató - három változatban  Korond egy erdélyi falu a mai Romániában,..

    2,990 Ft Nettó: 2,354 Ft

    Korondi mintás sótartó - három változatban

    Korondi mintás sótartó - három változatban

    Korondi mintás sótartó - három változatban  Korondi leveses tálka - kékKorond egy erdélyi ..

    2,500 Ft Nettó: 1,969 Ft

    Korondi tányér - 25cm

    Korondi tányér - 25cm

    Korondi tányér - 25cm Korond egy erdélyi falu a mai Romániában, Hargita megyében.A Sóvidék legneveze..

    2,990 Ft Nettó: 2,354 Ft

    Korondi Címeres Butykos

    Korondi Címeres Butykos

    Korondi Címeres Butykos..

    5,589 Ft Nettó: 4,401 Ft

    Korondi  Butykos - színes

    Korondi Butykos - színes

    Korondi  Butykos - színes18cm-es átmérővel!..

    5,589 Ft Nettó: 4,401 Ft

    Korondi bögre szet 01

    Korondi bögre szet 01

    Korondi bögre szet 016db bögre, hozzá tartozó 6db kistányérral,Korond egy erdélyi falu a mai Romániá..

    17,500 Ft Nettó: 13,780 Ft

    Címkék: Korondi kerámia