• Korondi szalveta tartó - szines

Korondi szalveta tartó - szines

Korondi leveses tálka - kék

Korond egy erdélyi falu a mai Romániában, Hargita megyében.

A Sóvidék legnevezetesebb települése, iparművészeti, idegenforgalmi és művelődési központja.

Atyha, Kalonda, Pálpataka és Fenyőkút települések tartoznak hozzá.

Korond nagyközség, a Küküllő dombvidék, és a Hargita hegyvonulatnak a nyugati lábánál elterülő fennsík határán, a Firtos hegy aljában, a Korond vize mellett fekszik.

Hargita megye közép-nyugati reszén terül el.

A szűkebb tájegység neve Sóvidék, amely magába foglalja Korond és Parajd községeket, és Szováta várost.

Korondon a fazekasságnak ősi hagyományai vannak, sokan Európa egyik legjelentősebb fazekas központjának tartják.

A fazekasság a középkortól nőtt iparággá.

Az első írásos adat a fazekasságról 1613-ból származik, amikor az udvarhelyi fazekas céh kontárkodással vádolja a korondiakat.

A korondiak a máz nélküli edényeknek is sokféle változatát készítették, melyek jól bevált főzőedények voltak az akkori cserepes tűzhelyeken.

Fazekasok mindig nagy számban éltek.

Számuk az évek folyamán általában 100-400 között változott.

Ma 600 körül van az ipari engedéllyel rendelkező fazekasok száma.

A Korondon alkalmazott népi fazekas-technologia mozzanatai:
Az anyag korongolása (edénytest
   elkészítése)
Szikkasztás
Kaolinnal való leöntés (engobozás)
Karcolás, csíkozás vagy festés
   (díszítés) - főleg szaruírókával
Égetés (mázas edényeket)
www.szekelyfoldiinfo.ro


Írjon véleményt a termékről

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!
    Rossz           Jó
Captcha

Korondi szalveta tartó - szines

  • Gyártó: Korondi Kerámia
  • Cikkszám: korondi
  • Készlet információ: Rendelhető
  • 1,790 Ft
  • 1,700 Ft

  • Nettó: 1,339 Ft

Kapcsolódó termékek

Korondi leveses tálka - kék

Korondi leveses tálka - kék

Korondi leveses tálka - kékKorond egy erdélyi falu a mai Romániában, Hargita megyében.A Sóvidék legn..

2,754 Ft 2,899 Ft Nettó: 2,169 Ft

Korondi leveses tálka - piros

Korondi leveses tálka - piros

Korondi leveses tálka - pirosKorondi leveses tálka - kékKorond egy erdélyi falu a mai Romániában, Ha..

2,555 Ft 2,690 Ft Nettó: 2,012 Ft

Korondi kancsó - két változatban

Korondi kancsó - két változatban

Korondi kancsó - két változatban           &n..

3,657 Ft 3,850 Ft Nettó: 2,880 Ft

Korondi mézes csupor - három változatban

Korondi mézes csupor - három változatban

Korondi mézes csupor - három változatban   Korondi leveses tálka - kékKorond egy erdé..

3,315 Ft 3,490 Ft Nettó: 2,611 Ft

Korondi mintás sótartó - három változatban

Korondi mintás sótartó - három változatban

Korondi mintás sótartó - három változatban  Korondi leveses tálka - kékKorond egy erdélyi ..

2,375 Ft 2,500 Ft Nettó: 1,870 Ft

Korondi vizeskancsó

Korondi vizeskancsó

Korondi vizeskancsó   Korondi leveses tálka - kékKorond egy erdélyi falu a mai Romániában,..

3,990 Ft 4,200 Ft Nettó: 3,142 Ft

Korondi tányér - 20cm

Korondi tányér - 20cm

Korondi tányér - 20cm Korond egy erdélyi falu a mai Romániában, Hargita megyében.A Sóvidék legneveze..

1,890 Ft 1,990 Ft Nettó: 1,489 Ft

Korondi tányér - 25cm

Korondi tányér - 25cm

Korondi tányér - 25cm Korond egy erdélyi falu a mai Romániában, Hargita megyében.A Sóvidék legneveze..

2,841 Ft 2,990 Ft Nettó: 2,237 Ft

Korondi  Butykos - színes

Korondi Butykos - színes

Korondi  Butykos - színes18cm-es átmérővel!..

5,310 Ft 5,589 Ft Nettó: 4,181 Ft

Címkék: Korondi kerámia