Korondi kékporcelán tálka - 14cm átmérővel, különböző mintákban kapható


Korond egy erdélyi falu a mai Romániában, Hargita megyében.

A Sóvidék legnevezetesebb települése, iparművészeti, idegenforgalmi és művelődési központja.

Atyha, Kalonda, Pálpataka és Fenyőkút települések tartoznak hozzá.

Korond nagyközség, a Küküllő dombvidék, és a Hargita hegyvonulatnak a nyugati lábánál elterülő fennsík határán, a Firtos hegy aljában, a Korond vize mellett fekszik.

Hargita megye közép-nyugati reszén terül el.

A szűkebb tájegység neve Sóvidék, amely magába foglalja Korond és Parajd községeket, és Szováta várost.

Korondon a fazekasságnak ősi hagyományai vannak, sokan Európa egyik legjelentősebb fazekas központjának tartják.

A fazekasság a középkortól nőtt iparággá.

Az első írásos adat a fazekasságról 1613-ból származik, amikor az udvarhelyi fazekas céh kontárkodással vádolja a korondiakat.

A korondiak a máz nélküli edényeknek is sokféle változatát készítették, melyek jól bevált főzőedények voltak az akkori cserepes tűzhelyeken.

Fazekasok mindig nagy számban éltek.

Számuk az évek folyamán általában 100-400 között változott.

Ma 600 körül van az ipari engedéllyel rendelkező fazekasok száma.

A Korondon alkalmazott népi fazekas-technologia mozzanatai:
Az anyag korongolása (edénytest
   elkészítése)
Szikkasztás
Kaolinnal való leöntés (engobozás)
Karcolás, csíkozás vagy festés
   (díszítés) - főleg szaruírókával
Égetés (mázas edényeket)
www.szekelyfoldiinfo.ro

                                                      

Írjon véleményt a termékről

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!
    Rossz           Jó
Captcha

Korondi kékporcelán tálka - 14cm

  • 4,445 Ft

  • Nettó: 3,500 Ft

Kapcsolódó termékek

Korondi leveses tálka - piros

Korondi leveses tálka - piros

Korondi leveses tálka - pirosKorondi leveses tálka - kékKorond egy erdélyi falu a mai Romániában, Ha..

2,690 Ft Nettó: 2,118 Ft

Korondi gyertya tartó - három változatban

Korondi gyertya tartó - három változatban

Korondi gyertya tartó - három változatban  Korond egy erdélyi falu a mai Romániában, Ha..

3,100 Ft Nettó: 2,441 Ft

Korondi bögre

Korondi bögre

Korondi bögreKorondi leveses tálka - kékKorond egy erdélyi falu a mai Romániában, Hargita megyében.A..

1,990 Ft Nettó: 1,990 Ft

Korondi tányér - 25cm

Korondi tányér - 25cm

Korondi tányér - 25cm Korond egy erdélyi falu a mai Romániában, Hargita megyében.A Sóvidék legneveze..

2,990 Ft Nettó: 2,990 Ft

Korondi kékporcelán tálka - 18,5cm

Korondi kékporcelán tálka - 18,5cm

Korondi kékporcelán tálka 18,5cm átmérőjű.Korondi leveses tálka - kékKorond egy erdélyi falu a mai R..

5,080 Ft Nettó: 4,000 Ft

Korondi kékporcelán tál 32cm

Korondi kékporcelán tál 32cm

Korondi kékporcelán tál 32cm átmérővelA termék mérete és mintázata eltérhet kismértékben a képen lát..

17,990 Ft Nettó: 17,990 Ft

Korondi bögre szet 01

Korondi bögre szet 01

Korondi bögre szet 016db bögre, hozzá tartozó 6db kistányérral,Korond egy erdélyi falu a mai Romániá..

17,500 Ft Nettó: 13,780 Ft

Korondi tálaló készlet 1

Korondi tálaló készlet 1

Korondi tálaló készlet 1 (13db-os)1db nagy leveses tál6db  egy-tál ételes tálka6db lapos tányér..

44,900 Ft Nettó: 35,354 Ft

Korondi mintás fakanál tartó - három változatban

Korondi mintás fakanál tartó - három változatban

Korondi mintás fakanál tartó - három változatban        &nbs..

2,900 Ft Nettó: 2,283 Ft

Címkék: Korondi kerámia, kékporcelán