Vésett bőrtarsoly - Tarcali

Vésett mintával díszített, marhabőrből készült tarsoly.


Tarcali tarsolylemez

 Lelőhely:
Tarcal-Rimai Dűlő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
1894 őszén szőlőtelepítés során 4 darab honfoglaló sír került elő. Az egyik igen gazdagon felszerelt temetkezés volt. A leletek előkerülésénél nem volt jelen szakember, így a töredékesen megmaradt leletei ellenére is a korszak egyik leggazdagabb férfisírja. A sírból előkerült aranyozott ezüstveretekkel díszített méltóságjelvényei (öv, szablya, tarsolylemez, készenléti íjtartó tegez), amelyek valamelyik jelentős felső-Tisza-vidéki ötvösműhelyben készülhettek. A sír a X. század első felében uralkodott magyar fejedelmek katonai kíséretének vezetőjét rejthette.

-- A tarsolylemez:
A lemez előlapját lapos szárú, hurkokat alkotó indák által keresztezett palmettacsokrokból áll. A levelek széleit sraffozott mezők alkotják, erezetüket poncolt vonallal jelöli, melyek csúcsán és két oldalán egy-egy pont helyezkedik el. Enyhén domborodó hatását a háttér visszakalapálásával és aranyozásával érték el. Az erős kopás és javításnyomok, hosszú használatra utalnak. Vörösréz háttérlemeze is előkerült.  (forrás: tarsolyok.hu)

Írjon véleményt a termékről

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!
    Rossz           Jó
Captcha

Vésett bőrtarsoly - Tarcali

  • Gyártó: VK
  • Cikkszám: vktarcali
  • Készlet információ: Rendelhető
  • 23,900 Ft

  • Nettó: 23,900 Ft

Kapcsolódó termékek

Vésett bőrtarsoly - Rakamazi

Vésett bőrtarsoly - Rakamazi

Vésett bőrtarsoly - Tarcali Vésett mintával díszített, marhabőrből készült tarsoly.Tarcali tarso..

23,900 Ft Nettó: 23,900 Ft

Vésett bőrtarsoly - Csodaszarvas

Vésett bőrtarsoly - Csodaszarvas

Vésett bőrtarsoly - Csodaszarvas Vésett mintával díszített, marhabőrből készült tarsoly tápiósze..

23,900 Ft Nettó: 23,900 Ft

Vésett bőrtarsoly - Galgóczi

Vésett bőrtarsoly - Galgóczi

Vésett bőrtarsoly - Galgóczi Vésett mintával díszített, marhabőrből készült tarsoly.Az eredeti l..

23,900 Ft Nettó: 23,900 Ft

Vésett bőrtarsoly - Etelközi

Vésett bőrtarsoly - Etelközi

Vésett bőrtarsoly - Etelközi Vésett mintával díszített, marhabőrből készült tarsoly...

23,900 Ft Nettó: 23,900 Ft

Címkék: bőrdíszmű