A mintáról:
A kalocsai szállások női lakossága bérmunkában varrta a hímeket már a 19. század végén is. Főleg a környező vidék városai és a nagyobb települések igényesebb úri-polgári háztartásai számára készítették a fehér hímzéseket. Saját használatú holmikra hímeztek kék-vörös, fekete pamutfonallal is. A huszadik század első harmadától kezdve igen színessé vált a kalocsai hímzés, ugyanis az 1912-ben megnyílt nagyatádi fonalgyárból, már színtartó fonalakat is be tudtak szerezni a hímzőasszonyok. A legismertebb, alkalmazott sajátos, helyi elnevezésű színek: tulipiros, lángszín, borszín, libazöld, irigysárga, fecskenyakvörös, vadgalambkék, gálickék, bársonykék.
Az ősi értékeket hangsúlyozandó, mi a virágok között, a mintáinkon, egy archaikusabb, egészen a honfoglalás koráig visszanyúló szimbólumot jelenítünk meg, egy olyan sólymot, amihez hasonló például a karosi honfoglalás kori övvereteken is megjelenik. A virágbimbókban szintén felfedezhető az egykori, természetközpontú gondolkodás, ugyanis apró csillagokat és a holdat is beleszőttük, miniatűr formában.